Murvakedvelő

Publikálva: 4 hónapja

Osváth Péter kedvenc terepén, a murván szeretne örömmel autózni Veszprémben. Sokra nem vágyik, mert ez az éve nem úgy alakult, ahogy tervezte, csak élvezni szeretné a kavicsokon száguldást.

Hogy alakult eddig az évetek?

Igazából azt terveztük, hogy külföldön indulunk egy pár versenyen, és Magyarországon is rajthoz állunk azokon a versenyeken, amikhez kedvünk van. Mentünk Orfűn, ami nem a bajnokság része, a Salgón, a Mecseken, és két külföldi futamon. Az első, Opatija Rallye jól sikerült, a Mitropát pedig megnyertük és abszolútban másodikak lettünk, viszont a Verenje már nem alakult ennyire jól, ott beestünk, kicsit megrongáltuk a gépkocsit.

 

Az autó sikerült már teljesen kikalapálni?

Persze, azt már a Mecsekre felkészítettük a Verenjét követő három hétben. El kellett költeni rá egy szemmel látható összeget, aztán össze kellett rakni.

 

Mennyire vagy elégedett az eddigi teljesítményetekkel?

Lehetne sokkal jobb is, de valahogy most ezt dobja a gép. A Mecsek Rallye-t szerettem volna sokkal jobb eredménnyel befejezni, de nyilván a törésből kiugrott autó még nem ment annyira, a végére kezdtünk csak kicsit felzárkózni.

 

A veszprémi pályák mennyire fekszenek nektek?

A kiírást nézve megállapítottam, hogy az összes pályát szeretem, mert a murvát jobban kedvelem, mint az aszfaltot. Igazából nincsen sok pontunk, azt is lehetne mondani, hogy szinte semmi, de ettől függetlenül szeretnénk magunkat jól érezni.